2010 junius 29 kedd

Cselló.cselló,cselló

Mindenkinek cselló kell, mégpedig olcsó kitűnő minőség és azonnal.

Ez pedig nem megy. Kitűnő minőséget tudok készíteni, de most fél évet kell rá várni, mert előrendelések vannak. Ez azonban nem is olcsó.

Olcsó azonnal az lehetséges, de az megkérdőjelezhető minőség. Itt nem érdemes hosszas próbákat tervezni. Vágjunk bele és viseljük következményeit (pl a kidobott pénz sikertelenségénsk érzését!!! ) Nem modom,van amikor bejön!

Még mindíg a legnagyobb nehézségnek azt látom, hogy a vásárlók többsége azt gondolja, a hangszer is olyan mint bármi, amit BOLTBAN lehet kapni.

Jó hangszert csak szakembertől érdemes venni, körültekintően megválasztva, hogy kiben is jó a természetünknek megfelelően megbízni. De Ő aztán olyan kell hogy legyen, mint a fogorvos, akit bizony az ember nem váltogat .

Szóval kedves ügyfelek. Van cselló, most is három, de a csoda nem a hangszer hanem a hangszer és a használója együtt. Tessék időt adni maguknak, hogy a megfelelőt megtalálják. Itt persze az is előfordulhat,hogy addig válogatunk, amíg semmiben sincsen már bizodalmunk.

A másik vásárlási hiba megfigyelésem szerint az, hogy mások véleménye alapján próbálja valaki eldönteni, hogy milyen hangszer is kell neki. Számtalanszor láttam, hogy valaki kipróbál itt egy hangszert, láthatóan beleszeret és pár nap múlva ennek ellenére vagy visszahozza teljesen depressziósan előadva, hogy X Y ezt és ezt mondta róla,vagy csak egyszerűen a megbeszélt időpontban mégsem jön a hangszerért, jó esetben felhív és exkuzálja magát.

Kérem ilyen nehéz dönteni,hogy mi is kell nekünk??

 A hangszer teljesen individuális kérdés. Jó találkozás, tehát a fentebb említett CSODA csak akkor lehetséges, ha legalábbis valamilyen belső képünk van arról, mit is szeretnénk. Ha viszont ezt meglátjuk akkor aztán még a legnagyobb művész negatív véleménye sem biztos, hogy számít!!

Sajnos, mivel buisness világot élünk, az átejtések mindennapiak, tehát a gyanakvás, ami miatt mások véleményét kikérjük, jogos. Ezért írtam, hogy meg kell keresni a természetünknek megfelelő szakembert és bizony ha tetszik, ha nem az Ő véleményét érdemes megfogadni. Hogy ki a természetünknek megfelelő????

Hát erre bizony csak azt tudom mondani, hogy szerencsére az autószerelőmet megtaláltam. A különböző márkaszervízekkel pedig eddig mindíg megjártam.

Szerencsés keresgélést és várok mindenkit, aki engem választ!

Hangszerek
Nemessányi

Wine & Violin

A Budai Fonóban október 12- 13-án megtekinthető ez a kiállítás. Szép hangszerek, faanyagok, szerszámok és jó bor.

Tovább »