2015. május 8. péntek

Az elmúlt időszakban az aktuális munkák végzése mellett igyekeztem a mesterkurzuson tanultakat a gyakorlatba átültetni. Ehhez elég sok időre és viszonylagos zavartalanságra lenne szükségem, ami elég ritkán adódik a műhelyben. Azért minden nap igyekszem valamennyi időt erre fordítani, sőt, az újabban hozzánk érkező javításokat már ezekkel az újonnan tanult technikákkal vesszük kezelésbe.

A mai nap témájául viszont egy egészen más dolgot választottam. Több, mint egy éve hoztak hozzám egy stájer citerát felújításra, és húrozásra.

érkezéskor
érkezéskor

A test és az alkatrészek rendbehozatala elég hamar el is készült, viszont a húrozással igen csak gondban voltunk. Nem nagyon találtunk megfelelő eligazítást sem a neten, sem szakmai körökben, végül hosszas keresgélés árán és a megrendelő közreműködésével csak eredményre jutottunk.

használatra készen
használatra készen

Azóta, néhány hete, hoztak egy másikat is, azt már szinte gyerekjáték volt megoldanunk. Azért mondom, hogy szinte, mert azért 31 húrral vacakolni elég macerás ügy, nagy koncentrációt igényel. Szóval ezután ilyen ügyekben is szívesen állunk rendelkezésre.

Hangszerek
Nemessányi

Wine & Violin

A Budai Fonóban október 12- 13-án megtekinthető ez a kiállítás. Szép hangszerek, faanyagok, szerszámok és jó bor.

Tovább »