Az elmúlt hétvégére esett a hegedűkészítő szakma több jelentős eseménye is. A nemzetközi hegedűkészítő szövetség, az EILA ( http://www.eila.org/ )Budapesten tartotta kongresszusát.
Egyik fő témájuk Nemessányi Sámuel munkássága volt, ennek alkalmából a szakma magyar képviselői (köztük én is) megtekinthettük azt a nyolc Nemessányi hegedűt, melyet erre az alkalomra gyűjtöttek egybe. Alkalmam volt beszélgetni Benedek Péterrel, aki az Ungarischer Geigenbau című könyv szerzője. Ez a könyv megtalálható szinte valamennyi európai értékbecslő és hangszerkészítő polcán.
Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettem a Kanadában élő Reményi Mihályt, aki a nagy hangszerész család leszármazottja és a hagyomány továbbvivője. A Reményi család, nemzetközi ismertségű hegedűkészítő dinasztia, a Magyar hangszerkészítés nagy időszakának egyik utolsó, kiemelkedő jelentőségű családja. Ügyfeleik közé tartoztak a kor legnevesebb előadói, zenekarai, a világ minden tájáról – azon hangszerészek közé tartoztak, akik megkapták a királyi beszállítói címet. Műhelyük, manufaktúrájuk a Király utcában működött, amelyet Reményi Mihály hegedűkészítő mester alapított, 1890-ben.A család 1959-ben emigrált Kanadába, ahol a mai napig jelentős hangszerüzlet házat működtetnek, Remenyi House of Music néven. Reményi Mihálynak és a Reményi családnak állított emléktáblát a VI. Kerületi Önkormányzat, az Iparkamara és a hazai hangszerész társadalom. Az emléktáblát ünnepélyes keretek között 2013. június 1-én, szombaton, 12.30-kor, a Király u. 58. szám előtt avatták fel.
És erre a hétvégére esett a Magyar Hegedű Ünnepe c. hegedűkiállítás is.
Bár jómagam nem állítottam ki, de sok kedves kollégám munkáját megcsodálhattam, és jó volt velük elbeszélgetni. Sajnálatos tapasztalatom azonban ezekkel a kiállításokkal kapcsolatban, hogy akaratunk ellenére belterjesre sikerednek, nincs elég felhasználói érdeklődés. Ritka alkalom, hogy lehetősége legyen valakinek a szakma legjobbjainak munkáit egy helyen megnézni, kézbe venni és megszólaltatni. Számomra érthetetlen, hogy a zenével komolyabban foglalkozók: zenetanárok, szakközépiskolások, zeneakadémisták miért nem élnek ezzel a lehetőséggel. Kinek készülnek akkor ezek a mesterművek?
