2012 február 7 kedd

A napokban két olyan véleményt is hallottam ügyfeleimtől, amiket,  mint elmondták,  zenetanárok tanácsoltak nekik.  Mivel mindkettő szinte ellehetetleníti a vevő számára a megfelelő hangszer megtalálásának lehetőségét, -legalábbis az én 35 éves szakmai tapasztalatomnak ellentmond- közzéteszem őket:

1. Egy új hegedű hangját kellett véleményezni.  A következő választ kaptam : „Tetszik a hang, bár érezhetően új a hangszer. Talán még két-három év intenzív bejátszás kell neki,  amíg kiderül, végül is mennyi tartalékot rejteget magában.”

Erre egy dolgot kérdeznék tisztelettel:  hogyan is jut el a hangszer ahhoz a két-három éves bejátszáshoz, ha nem merünk belevágni? Vajon mi lett volna akár Stradivari hegedűivel ekkora harci kedv esetében?

Itt idézem mesterem szavait: „Az a hangszer, amelyik új korában nem szól,  sohasem fog.”
Tehát,  ha teszik egy hangszer hangja, mondjuk most,  amikor még új,  akkor az a rajta való gyakorlás következtében egyre  jobb lesz.  Persze az is igaz,  hogy ehhez kell vállalkozó szellem és kíváncsiság a játékostól.  Tehát, akiben semmiféle kalandvágy nem lakozik, azt valóban óvá inteném az új hangszer vásárlásától!

Két esetben igaz, hogy a hangszer elvesztheti a hangját az évek alatt:

a.) Ha túl vékony az anyag, tehát ” túlfaragták „
Ez esetben már új korában is túl mély a tónusa a hangjának, illetve a 4000 Hz feletti tartomány nem igazán található, ha meghúzzuk.

b.) Ha savazták
Ez annyit tesz, hogy legyen bár gyönyörű kivitelű, jó hangú hangszer, de  a lakk alatt savas eljárással alapoztak. A sav nem szűnik meg dolgozni, még esetleg évtizedekig tovább marja a fát. Hát ezt bizony nem lehet megállítani.

Ennek egy ellenszere van: csak olyan helyről vegyünk hegedűt, ahol az új hangszerekre rendesen vállalnak garanciát legalább 3 évre. Ez alatt az idő alatt ez már megmutatkozik.  Én pl. 10 év garanciát vállalok a saját hangszereimre, ahogy ez a honlapomon is olvasható.

2. A másik igen érdekes vásárlási tanács egy zenetanártól: lehetőleg használt csellót vegyen.

Ez a jó tanács  egy olyan szülő felé hangzott el, akiről valószínűleg nemcsak én tudom meg rövid telefonbeszélgetésünk legelején, hogy nem a milliós nagyságrendű cselló a pénztárcájához mért realitás.

Mint tudjuk, az internetes vásárlás sok mindent igen gyorsan és jól elérhetővé tud tenni a számunkra.  Sőt a legtöbb tárgy esetében, legyen az ruha, autó, vitorlás, ház stb igaz az, hogy ha nem új, sokkal olcsóbb.

A hangszer azért elég speciális eset, mert a fent is említett első példával összhangban egy dolgot nem tud a hangszerkészítő adni a hangszerének, bármilyen ügyes is legyen: kort.

Ebből az következik, hogy egy bármire is alkalmas hangszer a korral csak értékesebbé válik. Elég sokat írom a blogomban: ez egy kb. 100 éves, új korában a mai kínainak megfelelő olcsó hangszer, melynek egyetlen értéke a kor. Ezeket a hangszereket át lehet dolgozni, „be kell őket fejezni” és akkor viszonylag olcsón juthatunk jó hangú régi hangszerekhez. Ez mondjuk nálam egy cselló esetbében 4-500 ezer Ft mai napság..

Az internetes vásárlásoknál még számomra is elég „életveszélyes” dolgok szoktak előkerülni. Jegyezzük meg azt is, hogy  egy hozzá nem értő eladó esetében semmiféle rossz szándék nem kell ahhoz, hogy elég sokra tartson egy nem megfelelő méretezésű 100 éves roncsot, amelyben mondjuk egy ehhez hasonló cimke díszeleg:

Reményi cimke
Reményi cimke

Ha már rendbe van téve, akkor nem adják olcsón!! Ha pedig nincsen, akkor kevesebbet ér, mint a mai új, mondjuk  kínai, vagy szászrégeni  csellók.  Ezek egy-két dologtól eltekintve egész megbízhatóak, legalábbis az olcsóbb hangszerek kategóriájában jobb nem nagyon ajánlható. Azt az egy-két dolgot pedig érdemes egy hangszerkészítővel megnézetni, megcsináltatni.

Úgyhogy a jó tanácsnak szánt dolgok számomra, a szakember szemével nézve,  egyáltalában nem tűnnek jó tanácsnak.

Kedves zenetanár kollégák! Kérem, tájékozódjanak a piaci helyzetről, hogy valóban segíteni tudjanak a szülőknek és diákjaiknak.