2011. október 4. kedd

A Hangfoglalásról egész röviden csak annyit mondanék, hogy „nekem nem jött be”. Az a benyomásom alakult ki, hogy a különböző profilú cégek egymást túlharsogva vannak jelen. A legnormálisabb helyek azok voltak, ahol fejhallgatóval lehetett hangszert kipróbálni. Nagyon sok fajta ízlés van, és ezek ha egy viszonylag kis térben összeadódnak, legfeljebb egy hatalmas káosz lesz az eredmény. Tavaly még voltak csendesebb sarkok is, ahol pl. egy hegedűt ki lehetett próbálni, idén ezt legfeljebb a folyosón lehetett volna megtenni.  Azt hiszem jövőre nem megyek.

Ismét egy sérült akusztikus gitárt hoztak javításra. A hanglyuk környéke a mély húrok oldalán elég csúnyán el volt törve.

a törött hanglyuk
a törött hanglyuk

A hanglyuknál belül több helyen pillanatragasztóval „rusnya” bélelés-szerű képződmények voltak elhelyezve, amik természetesen semmit nem tartottak. Külön szerszámot készítettem ahhoz, hogy ezeket el tudjam távolítani. Ezután elkészítettem a foltot, amit alulról ráragasztok a hanglyukra erősítésként, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy a fadeback gumit is meg tudja tartani.

a folt, ami belülre kerül
a folt, ami belülre kerül