2014. június 20. péntek

Az utóbbi hónapokban nagyon elmaradtam az írással, és ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozom. Sőt, épp az ellenkezőjéről van szó, azért maradtam el, mert nem volt időm rá, hogy írjak. Sokszor 4-5 hangszeren is dolgozom egyszerre, és ha hatékony akarok lenni,  jó összehangolni a különböző munkafázisokat, például a ragasztást. Tehát több hangszeren is előkészítem az illesztendő felületeket a szorítókkal, és ha ez kész, akkor melegítem az enyvet és egymás után ragasztom meg őket.

tájkép ragasztás után
tájkép ragasztás után

Tulajdonképpen ugyanez a helyzet a lakkozással is, de most olyan szépen sütött a nap, hogy nem akartam várni ennek a brácsának a lakkozásával

napon szárítás
napon szárítás

Közben készülök a múltkor már említett projektemmel is, akik rendszeresen olvassák írásaimat időben értesülnek majd a fejleményekről.